Budapart építkezéslátogatás - 2019.11.13.

  1. november 13-án egy 17 fős csoporttal ellátogattunk az építés alatt álló új városnegyedhez Dél-Budán, ahol érdekes és modern magasépítési technológiákat, kivitelezési munkákat tekinthettünk meg a BudaPart beruházásnál. Érkezésünket követően részesültünk a szükséges munkavédelmi oktatásban. Sisakkal, láthatósági mellénnyel, illetve zárt cipővel mindenki rendelkezett, ezek közül a sisakokat és a mellényeket a szakkollégium biztosította. Ezután körbevezetett minket Molnár Szilárd, főépítésvezető a Moratus kft-től, egy munkahelyi mérnök, Máté segítségével. A komplexumot úgy kell elképzelni, hogy a Budafoki és Dombóvári utak mentén irodaházakat építenek és az ezáltal hangvédett helyeken lakóépületeket. Látogatásunk során két épületet néztünk meg, melyek közül az első a 16 emeletes BRB épület volt, amelynek felmentünk a 14. illetve 16. emeletére, ahonnan ráláttunk szinte a teljes építési területre. Itt mesélt nekünk a főépítésvezető arról, hogy milyen új kihívásokkal kellett megküzdeniük az építés során ilyen magasságokban. Főként a szél és a kedvezőtlen mobilhálózat okoztak problémát. Ezt követően átmentünk a BRE épületbe, ahol 3 daru dolgozott, és megtekinthettük, ahogy betonozzák az első emeleti födémet, a hőhídmegszakító elemeket és a még be nem épített padló hűtés-fűtés rendszert. Az építkezéslátogatás nagyon érdekesnek bizonyult, számos hasznos információt kaptunk az építés menetéről, a felhasznált technológiákról, az építés kihívásairól és viszontagságairól, illetve a beruházásról általánosan. A több évfolyamról érkező hallgatók pozitív élményekkel és hasznos információkkal tértek vissza a kirándulásról.

Budapart építkezéslátogatás

Budapart építkezéslátogatás

Előző cikk Következő cikk